A Duna partján állva kevesen tudják, hogy itt egykor a Római Birodalom határa húzódott. Nem pusztán a térképre rajzolt közigazgatási határvonal volt azonban, hanem erődökkel, őrtornyokkal, katonákkal védett élő határ, a limes, amelynek Pannónia beli szakaszát Ripa Panonicának nevezzük. A pilismaróti Solva 19 kiserőd annak a 19 őrtoronynak az egyike, amelyeket az esztergomi Várhegy segédcsapat táborától a Pilismarótig tartó limes úton azonosítottak. „A Solva 1-19. őrtornyok között a limesút a Duna mentén a hegyoldalban, párkányút formájában futott. A Búbánatvölgy szélétől, a Hideglelős-kereszti erőd mellett, Pilismarót-Basaharcig jól látható a nyomvonala, egy része ma turistaút. Pilismarót-Basaharc után a modern 11-es út alatt megy tovább.”
Forrás: interreg-danube.eu
Pilismaróton a Homoki szőlőkben megbúvó római kori kiserődön kívül még másik két jelentős római kori lelőhely is található: az Öregek-dűlő római temetője és a Kis-hegyen lévő Castra ad Herculem magaslati erőd. Együtt egy olyan történetet rajzolnak ki, amely ma már alig látható, mégis meghatározta a tájat és az itt élők életét közel kétezer évvel ezelőtt. A pilismaróti Solva 19 kiserőd a limes egyik különleges eleme. Nem egyszerű őrtorony, hanem lakófunkcióval, fürdővel, kúttal és fazekas kemencékkel rendelkező, összetett katonai létesítmény volt. 1959-ben Soproni Sándor régész és munkatársai tárták fel, ám a feltárás után a lelőhely lassan feledésbe merült: a falak és velük együtt a római történelem eltűntek a növényzet alatt, a történet kikerült a köztudatból. Ezért is határozott úgy a pilismaróti Dunakanyar Kultúrtáj és Környezetvédelmi Egyesület, hogy egy mindenki számára elérhető digitális múzeum formájában a nagyközönség elé kell tárni a kiserőd történetét. A másik két lelőhellyel ezen a honlapon részletesen nem foglalkozunk, ám a következő oldalon róluk is olvashattok röviden.
Húzd a csúszkát az időtengelyen — a térképen megjelennek az adott korszakban épült védelmi pontok.
Jelmagyarázat
A „Solva” név a római kori esztergomi segédcsapattábor neve volt. A Solva 1, Solva 2 stb. jelölések azonban nem ókori elnevezések, hanem a régészek által használt számozás.
A Duna mentén fekvő őrtornyokat és kis erődöket Solvától kiindulva, egymás után számozták meg, hogy a lelőhelyeket könnyen azonosítani és összehasonlítani lehessen. A számozás tehát a modern régészeti kutatás munkáját segíti.
A rómaiak maguk nem számozták az őrtornyokat és kis erődöket, azoknak saját neveik lehettek, amelyek azonban többnyire nem maradtak fenn.
A modell az egér segítségével tetszőleges irányba elforgathatod, nagyíthatod és kicsinyítheted. A rekonstrukció a régészeti feltárások eredményei és a jelenlegi tudományos ismeretek alapján készült.
A pirossal aláhúzott részekre húzva az egeret a kép a kiemelt részletre vált.
Olyan egyszerűnek tűnhet régi romok feltárása. Hiszen csak ki kell ásni és megtisztítani a falakat – gondolhatnánk. Ám ahhoz, hogy egy ilyen érdekes, történelmi emlék látogatható legyen, több tucat adminisztratív és szakértői előkészület szükséges, amelyek néha évekkel megelőzik a tényleges feltárást és a konzerválást. Ebben a részben a kiserőd feltárásának és védelembe vételének kulisszatitkaiba nyerhettek betekintést. Íme a folyamat pontokba szedve – kattints egy pontra a részletekért:
A 3D pontfelhős modellen jól láthatók például a kiserőd föld alatt megbúvó részei, ha alulról tekintünk a területre.
Előttünk áll még a konzerváláshoz szükséges újra feltárás. Ennek keretében fog megtörténni az 1959-ben megállapított padlószint ellenőrzése és a falak állapotának pontos felmérése, a régészeti engedély birtokában a falak védelme geotextillel és földdel, részleges takarás esetén a felszínen maradó falak konzerválása. Ki fogjuk alakítani a Duna áradásai elleni védelmet élő sövénnyel kombinált Benjes-sövénnyel (holtfa sövény).
Koós István javaslata szerint érdemes a feltárást a Duna felé eső részen kezdeni, mert itt egy igen látványos falrészlet pusztulóban van. A rom visszatemetése után alacsony gyökérzónájú növényeket fogunk telepíteni, amelyek a falak vonalát „kirajzolják” a felszínen. Ez a megoldás védi az örökséget, megőrzi a kialakult ökoszisztémát, és nem terheli túl a területet.
Bízunk benne, hogy ezzel a projektünkkel élő példával szolgálunk az örökségvédelem „társadalmasításához”, ami azt jelenti, hogy az emberek nem csak a kormányzati vagy önkormányzati szervektől várják el a történeti környezet rendben tartását, megőrzését hanem tudatosul bennük, hogy saját maguk is felelősek érte. Az összes kapcsolódó problematikával együtt kezelik a műemlékvédelmi kérdéseket, együttműködnek akár biológusokkal, tájépítészekkel, rekreációs szakemberekkel és együtt belehelyezik a jelen korba a műemléket. Mindezzel lényegében egyfajta „védőhálót szőnek” az örökségi értékek megmentése, újraélesztése köré.
Ma a Duna nyugodtnak tűnik. Nem lobban jelzőtűz a parton. Nem állnak őrök a toronyban.
A falakat benőtte a fű.
De a táj ugyanaz.
Ugyanaz a folyó. Ugyanaz a part. Ugyanaz a látóhatár.
1700 évvel ezelőtt itt katonák figyeltek. Ma mi állunk ugyanitt.
A rómaiak számára ez határ volt. Számunkra otthon.
A múlt nem tűnt el — csak csendesebb lett. Ott van a föld alatt, a kövekben, a víz alatt húzódó talajban. És ott van bennünk is.
A Herkules tanösvény, a feltárt emlékek és ez a múzeum mind azt mutatják: a hely története nem ért véget.
Mi már nem fegyverrel őrizzük ezt a partot. Hanem figyelemmel. Tudással. Közösséggel.
A Duna ma sem fal, de nem is katonai határ, hanem élő kapcsolat múlt és jelen között.
És rajtunk múlik, hogy meghalljuk-e azt, amit mesél.
Ha többet szeretnél megtudni az itt állomásozó katonák életéről, sétálj végig a Herkules tanösvényen a Malom-patak mentén egészen a kiserődig. Keresd meg a QR-kódokat a helyszínen, és fedezd fel ezt az egyedülálló római katonai állomást.
Majd ülj le egy pillanatra. Csukd be a szemed. És képzeld el, milyen lehetett az élet itt, a birodalom peremén.


© 2026 Dunakanyar Kultúrtáj és Környezetvédelmi Egyesület - a digitális múzeum létrehozója
Aquincumi Múzeum
Balassa Bálint Múzeum
Soproni Sándor Egyesület
Magyar Falu Program
A honlapot készítette: Lengyel Dávid
www.A honlapon olvasható szövegekhez az alábbi szakirodalmat használtuk fel: